|
2008. szeptember 17-én egy pályaorientációval kapcsolatos műhelyfoglalkozás rendezésére került sor a Vállalkozói Központ épületében. A megbeszélésen a koordinációs iroda két munkatársán kívül Marótiné Nagy Helga, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltségének szakértője, Szabó Leventéné Kovács Andrea, a Savaria TISZK ügyvezetője, illetve Babos Csaba, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója vettek részt. A műhelymunka során a résztvevők beszámoltak az elmúlt időszakban a pályaorientációval kapcsolatban végzett tevékenységeikről, illetve tárgyaltak a jövőbeni lehetőségekről, pályázatokról. A megbeszélésen résztvevők megegyeztek, hogy a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltsége és a Savaria TISZK is bekapcsolódik a Vállalkozói Központ 2008. augusztus 1-jén indult, OFA által támogatott Foglalkoztatási Paktumos projektjének szakmai munkájába.
A találkozó résztvevői a projekt Hálózati együttműködés erősítése – integrált szolgáltatásfejlesztés című témakörével kapcsolatosan az alábbi tevékenységeket tervezik megvalósítani a jövőben:
1. Hiányszakmák feltérképezése A Paktum koordinációs iroda munkatársai a Savaria TISZK közreműködésével egy kérdőíves felmérést készít, melynek célcsoportjai a helyi vállalkozások és képző intézmények lennének. A kérdőívek kiértékelésének eredményeként létrejönne egy keresleti-kínálati adatbázis.
2. Rendezvényszervezés 2008 decemberében megrendezésre kerülne egy workshop, melyen a helyi vállalkozások humánerőforrás vezetői vennének részt. A találkozó célja a közös gondolkodás, együttműködés kialakítása lenne. 2009 májusában és 2009 őszén újabb két workshop megrendezésére kerülne sor, melyen a helyi cégvezetők, humánerőforrás vezetők és a helyi képző intézmények képviselői vennének részt. A rendezvényeken a résztvevők megoszthatják egymással tapasztalataikat, véleményeiket, elmondhatják igényeiket.
3. Promóció 2009 őszén hiányszakmákat népszerűsítő plakátok, illetve szórólapok készítésére kerülne sor. A pályaválasztás időszakában pedig figyelemfelkeltő cikkek jelennének meg a helyi írott médiában, illetve sor kerülne egy kerekasztal beszélgetésre a helyi televízióban, melyen képző intézmények és cégek vezetői kapnának lehetőséget a véleménycserére. |