|
„A Szombathelyi Foglalkoztatási Paktum partnerség alapú szolgáltatásainak fejlesztése” című pályázat.
A projekt elsődleges célja a partnerség alapú szolgáltatások fejlesztése, melyek a foglalkoztatási stratégia megvalósítását célozzák elősegíteni és egyben erősíteni, kiterjeszteni az együttműködést a paktum tagjai és az együttműködő partnerek között, őket aktívan bekapcsolni a szolgáltatásokba. A projekt rövid távú célja, hogy a Szombathelyen és kistérségében működő vagy ide betelepülni kívánó cégek igényeiknek megfelelő munkaerőt találjanak. Ezen cél elérésének előfeltétele, hogy a képző intézmények megfeleljenek a kor gazdasági elvárásainak. A projekt egyik alapvető célja a szakma népszerűsítése, melynek része a tanulói és szülői tudatformálás, a társadalmi elfogadás növelése.
A projekt hálózati együttműködési – integrált szolgáltatásfejlesztési tevékenységének létjogosultságát leginkább az indokolja, hogy az iskolapadból kikerülő fiatalok képzettsége nincs összhangban a Szombathelyen és kistérségében működő vagy oda betelepülni szándékozó vállalkozások munkaerő-igényével. Szombathely és kistérsége foglalkoztatási helyzetének fejlesztésében az egyik kulcsterületet jelenti a képzési rendszer gazdasági igényekhez való igazításának szükségessége. A Szombathelyi Foglalkoztatási Paktum keretében olyan üzleti partnerségek, keretek jöttek létre, melyeket tartalommal szükséges feltölteni, fejleszteni. A térség foglalkoztatásának szempontjából fontosak a hazai kis- és középvállalkozások, építeni kell rájuk, hiszen ők a biztos foglalkoztatói a helyi lakosoknak.
A projekt tevékenységei: 1. A Paktum szakmai szolgáltatásainak fejlesztése: személyes és elektronikus vállalkozási és szakértői tanácsadás, információnyújtás, projektfejlesztés, rendezvényszervezés, felmérés készítése, szabad munkahelyek feltérképezése, adatbázis létrehozása 2. Paktum inkubátor – szolgáltatásfejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára: szükségletek beazonosítása, meglévő csatornák beazonosítása, adatbázis készítése, promóció 3. Hálózati együttműködés erősítése – integrált szolgáltatásfejlesztés: hiányszakmák feltérképezése, rendezvényszervezés, keresleti-kínálati adatbázis létrehozása, promóció 4. Foglalkoztatási célú projektek kidolgozása (a pályázat során végzett tevékenységek tapasztalataira, eredményeire építve – megírásra és lehetőség szerint benyújtásra kerül két olyan projekt, amely ezen program elemeinek továbbfejlesztése).
A projekt megvalósításának időszaka: 2008. augusztus 1. – 2009. október 31. Projekt összköltsége: 11.757.500 Ft Igényelt támogatás összege: 9.993.875 Ft (85%) Saját forrás: 1.763.625 Ft (15%) |